Hajónapló / Szóló földkerülés – Európa – Dél-Afrika szakasz – 4.

Hajónapló / Szóló földkerülés – Európa – Dél-Afrika szakasz – 4.

Hajónapló / Szóló földkerülés – Európa – Dél-Afrika szakasz – 4.

a brazil Fernando de Noronha  –  Dél-Afrika (Fokváros) 4391 tmf  (8132,1km) / 51 nap 21 óra 37 perc

2014/01/19

33. nap – Hangulatváltás

Még csak dél van, de reggel óta már vagy hússzor fel és leszedtem a vitorlákat, emellett vagy egy tucatszor megáztam. Elegem van, de nagyon. Olybá tűnik, bárhol szívesebben lennék mint ezek alatt az  esőáztatta depressziós szürke felhőóriások alatt és a köztük kavargó szélben. Az időjárás előrejelzés szerint  10 csomós északkeletinek kellene itt lennie, amivel prímán siklana a hajó dél felé, ehhez képest egy felhő alatt ismét 20 csomós déli szél érkezik. Majd fél óra és ismét eláll, az előbb még vágtázó hajóm pedig egykedvűen dülöngél a szélcsendben. Ordítok, mintha az segítene, legalább a feszültség kijön – gondolom – de inkább csak szétcsúszik a kontrolom, ami eddig egyben tartott. Ennek felismerésétől aztán tényleg megroppan a harcikedvem… Szél híján a féltve őrzött utolsó négy dobozos árpaszörp egyikét magamévá teszem, majd a billegő hajó kabinjában beékelem magam az alvóhelyemre és olvasok. Az északi sarkkörön rekedt Italia expedíció túlélőinek küzdelmétől aztán egyből jobban érzem magam, hiszen jelenleg egyetlen problémám összesen a szélhiány… Jót nevetek eme tény felismerésén és a drámai könyvet félretéve inkább egy Vonnegut könyvvel folytatom a kikapcsolódást.

WP_005617

_

DCIM100GOPRO

_

2014/01/21

35. nap – Negyedszél

Ismét egy nap a 20 csomós szembeszélben. Az ég és ettől a víz is komorszürke és az embernek már az az érzése támad, hogy a milliónyi fehér hullámtörés és a szürke óceán a színek változatosságának egyetlen megtestesítője lehet az életben. Aztán szakadni kezd ismét az eső, és a látótávolság drámaian lecsökken, mintha a természet még a szürke színnel is spórolni akarna. A hajó eközben meg csak vágtázik a negyedről érkező hullámdombokon fel és le. Olykor beragad az orrész egy hullámvölgybe, amitől erőteljesen végigsöpör a fedélzeten egy köbméternyi víz. A hajó megtorpanásából csak lassan gyűjt ismét erőt a következő vágtázásra, majd ismét jön egy megállító hullámfal. A menet mégsem tipikus aknamező, inkább szimplán idegesítő, ennek ellenére próbálom optimistán kezelni a helyzetet. A húszórányi folyamatos kormányzás után egy-egy ilyen „frissítő” legalább segít ébren maradni a kormánynál.

WP_006099

_

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

2014/01/25

39 .nap – A  miért

Ma végre megérkezett a várva várt északkeleti szél, így vége az elmúlt napok küzdelmének. Azt számolom, hogy mintegy 1500 mérföldet mentem 80 %-ban negyedszélben…

A mai napom egy 3000 fős rendezvényre való telefonos bejelentkezés várásával telik, de a várakozás idejét igen aktívan a motortérben levő generátor ismételt olajcseréjével töltöm. A harminc fokban megdőlő és négyméteres hullámokon vágtázó hajóban – fejjel lefelé -  két órát vesz igénybe a művelet. Mire elkészülök, megérkezik smsben a bejelentkezés időpontja is. Összeszedem a gondolataimat, majd több ezer mérföldre innen már ki is vagyok hangosítva. Taps, kérdések a –hol? és a –miért? témakörökből, majd az érdekesebb -mi indított el? és -mit tanulok belőle?  a-holtpontokon való túllendülés és egyebek… A helyzet abszurditása hogy én ennél jobban egyedül már nem lehetnék, és ennek ellenére mégsem vagyok egyedül. Az a sok figyelem és bíztatás valahogy csak átjön még ide, ezer mérföldre a brazil partoktól, erre a kis hajóra is. Épp tegnap este olvastam, – hogy az ember társas lény és épp ezért keresi a magányt. – Hát én most rendesen túladagolom ezt magamnak, habár az indulás előtti, és az azt követő pár napnyi kínzó egyedüllét érzése már rég eltűnt. Mondhatom remekül megvagyok! Az egész kulcskérdése hogy az ember eltudja fogadni a saját társaságát és tökéletesen megbízzon magában, hogy ha bármilyen helyzet adódik, azt jól megtudja oldani. Ez talán a legfontosabb, hiszen egyedül a nyílt vízen pontosan tudni lehet, hogy igen komoly tétje van a tetteinknek és nem kevesebbel, mint az életünkkel fizethetünk hibainkért. Persze van ennek valami speciálisan mámorító hangulata is, mikor minden felelősség a mi vállunkat nyomja, amikor nincs kifogáskeresés, és nincs külső segítség. Csak a hajó, a fejünkben levő tudás és az alaphozzáállás, hogy bármi is történjen, megfogom oldani. Mert egyszerűen nincs más alternatíva. Az óceán pedig garantáltan megteremti a legkülönbözőbb szélsőséges helyzeteket, amelyekben hibázni nem lehet. Itt messze nem elég a 80%-os helytállás, napról – napra le kell adni a 100%-ot és ilyen helyzetben csak folyamatosan fejlődni vagy elbukni lehet. Ennek tudatától pedig mintha más színű lenne ez az amúgy igen ingerszegény környezet.

A rövid bejelentkezés megvolt és az üzenet, melyet remélem az arra nyitott emberekhez utammal el tudok juttatni, átment. Miszerint, az álmaink és céljaink nem valamiféle misztikus és elérhetetlen valamik, ha folyamatosan és minőségileg teszünk értük.

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

2014/01/28

42.nap – Szélcsend

A vitorlázásnak két markáns véglete van, ha alig és ha nagyon fúj a szél. A kis szél befogása legalább annyi precízséget igényel, mint nagy szél esetén uralmunk alatt tartani a hajónkat. Jelenleg a széljelző nem mutat egzakt értéket erejét és irányát illetőleg sem, de negyedre állított teljes vitorlázattal, mégiscsak lassan siklik a tükörsima vízen a hajó előre. Aztán pár óra és az óceán felszíne hasonlatos lesz egy végtelen kiterjedésű tükörhöz. Áll a levegő és az eddig épp csak megfeszülő vásznak is csak lógnak. Csend van, síri csend. Körülöttem a víz felszínén parányi élőlények rohangálnak, alattuk meg mindenféle lebegő testek, amiket próbálok a hajó tatrészére kimászva megfogni, de szinte átlátszó szerkezetük kezem érintésétől semmivé lesz. Bemegyek a vízbe, mely meleg és sűrű a parányi sodródó lényektől. A hajó alja tökéletesen látszik és a rajta tanyázó potyautasok egykedvűen lógicsálnak a meleg óceánban. Az öt kilométeres mélység felé lenézve egy nagyobb halat látok, így inkább befejezem az úszkálást és felhúzom magam a forró fedélzetre. A hajó belsejében már kritikus a hőmérséklet, de muszáj behúzódnom a brutális napsütés miatt. Az előrejelzés szerint tőlem mintegy 800 tmf-re már van szél, ami viszont csak napok múlva fogja tiszteletét tenni felém.

Másnap a hőség kínzó órái sehogy sem akarnak múlni, a napkorong mintha időtlen idők óta az égbolt tetején ülne. A kinti fedélzet süt, a benti kabin szimplán forró. A délről jövő holthullámok miatt a hajó folyamatosan dülöngél és a belső bútorzat veszettül nyikorog. A környéken rostokol pár felhő, de reggel óta ők is ugyanott vannak, a tükörsima víz felületén ismét apró pókszerű lények cikáznak a felületi feszültségen. Rólam meg ömlik a víz, tucatszor bementem már a meleg óceánba, ami igen kellemes, de mégsem tölthetem ott az egész napot. Néha érkezik egy-egy sms, amit szélsebesen elolvasok, aztán megint csak hallgatom a dülöngélő hajó nyöszörgését, itt a semmi közepén. Ha nem mozogna ,és nem lenne ilyen forró a levegő, akkor mint meditációs elvonuló hely,  első osztályú lenne. Körbe a végtelen horizont látványa csakugyan varázslatos és a hajó hangját leszámítva süket csend van. Az embernek itt az az érzése mintha a világnak ezen része még nem készült volna el.

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

WP_005963

_

2014/02/03

48. nap – Részeg muslicák

A hajó szél felöli oldalát pár napja erőteljesen tűzi a nap, felforrósítva az ottani tárolórekeszeket és gyors romlásnak indítva krumplikészletemet. A krumpli kipakolása és átválogatása közben népes muslica tábor bukkan fel, akik szemlátomást nem örülnek, hogy az erjedésnek indult gyanúsabb krumplikat egymás után hajítom be az óceánba. Sőt tovább megyek a pakolással és az összes félgyanúsat viszem a konyhába hámozni… Szó szerint az öklüket rázzák a burgonyacefrétől teljesen bevadult kis lények. Teljesen meg vannak őrülve és úgy tűnik, ha nem ilyen jelentéktelen mérettel és fizikummal áldotta volna meg őket a sors, akkor most bezárnának az orrkabinba, amíg az összes krumpli meg nem rohad. Nézem eszelős rohangálásukat, mert szállni ennyi lőrétől nem tudnak, és csak gyanítom micsoda felhőtlen tivornyázás volt itt amíg rájuk nem rontottam… Minden esetre annyi a félgyanús krumpli, hogy pár napig az összes elkészíthető variáció meg fog itt nyilvánulni. Krumpli sütve, krumpli főzve, krumpli nyersen és persze lesz nagymamám féle krumplis pogácsa is.

Pár nappal később sikerül elérni az utam gasztronómiai mélypontját, mikor egy erős éjszakai menet után bemegyek a kabinba, és átesve második holtpontomon alvás helyett inkább a konyhában múlatom az időmet. A tegnapról maradt kínai zacskós levest nézem a kuktában, ami már tegnap frissen is megtestesítette a gyanús kategóriát, mostanra pedig már büdös és pár órája van csak, hogy ne másszon ki magától a lábosból. Nézem mi legyen a sorsa, de sajnálom vízbedobni a tésztában meghúzódó értékes szénhidrátot, így inkább ráteszek egy lapáttal a kialakult helyzetre és belekeverek egy marék bizarr lisztet, amiben megannyi parányi szürke lény mozgolódik. Valahol mélyen sajnálom is a kis piszkokat, ahogy egybe gyúrom a ráklevest a liszttel, majd teleküldöm erőspaprikával, és a sűrű masszát olajban lángosként kisütöm. A leves eme totális átalakulása pedig csak előnyére vált. A nehéz ételtől aztán könnyen elalszom az erősen mozgó hajóban.

oldalra

_

2014/02/04

Az út 49. napja

Három hete szedtem fel a horgonyt a brazil Fernando de Noronha szigete előtt és azóta lassan küzdöm magam dél felé. Ebből az utóbbi nyolc nap szó szerint küzdés, a gyenge szembe szél és a szélcsendek idegölő kilátástalanságában, miközben egy igen méretes kitejedésü szélcsendes zónát igyekszem kikerülni. És habár a helyi időjárás ezt még nem támasztja alá, de már túl a déli szélesség 30. fokán hamarosan meg kell érkeznie a területre jellemző ÉK-ÉNY-i szélnek, amellyel megindulhatok K felé.

WP_006346

_

DCIM100GOPRO

_

2014/02/09

Rövid üzenet a hajóról

Tíz napja nem láttam másik hajót, viszont ismét stabilan van szél, így a hajóval elégedetten rombolunk keletnek egy tőlem délre elvonuló vihar határán – a már jóval hűvösebb 4 méteres tolóhullámok között- a dél-afrikai Fokváros felé.

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

2014/02/23

A Dél-Atlanti nehezen adja magát

A tőlem délebbre vonuló nagyobb viharok és a gyakran erős déli szél miatt megpróbáltam a széltérképek által még megvalósíthatónak tűnő, magasabb szélességen haladni Fokváros felé. De itt meglehetősen erős délkeleti széllel kell küzdenem az előrehaladásért, az alsó rendszerek visszafelé forgó mozgása miatt. Most amikor a szél engedi, délebbre tartok, hogy több terem legyen a kelet felé haladáshoz, és minél messzebb legyek a fölöttem levő jellemzően magasnyomású területtől.

Hideg van és gyakoriak a felhőszakadások,- és több mint valószínű, hogy a szezonvég is érezteti hatását -,de ha nehezen és lassan is, csak folyamatosan csökken az afrikai kontinens déli csücskéig hátralevő utolsó 1000 tengeri mérföld.(1852km)

WP_006819

_

WP_006869

_

WP_006667

_

2014/03/01

74. nap (46. nap) – A FÉLELEM, a barátom

Az előrejelzés már napok óta mutat egy erősödést ami át fog robogni rajtam…

Habár jelenleg a szélcsendet felváltó két csomós légáramlat gyatra hajtóerejét igyekszem befogni a vásznakkal, mint sötét árny nehezedik rám a közeledő vihar tudata. A most tükörsima óceánon szinte elképzelhetetlen, hogy itt két nap múlva, 4-6 méter magas víztömegek fognak szürcsögve magukba omlani, miközben a szél egyre csak űzi őket a sarkvidék felé. Jelenleg lebegő medúzák és a víz felszínén szaladgáló élőlények a legnagyobb idillben népesítik be a felhőmentes kék eget visszatükröző gyönyörű óceánfelszínt.

Ahogy felnézek, kezd kirajzolódni felettem pár fehér bordás felhő az előbb még üres kék égbolton, majd ahogy jött, úgy el is múlik a sokat mondó jelenség. Vihar lesz. A dél-afrikai kikötés előtt alighanem ez az utolsó. A műholdas telefonra érkező jelentés szerint egy nap brutális északnyugati, aztán két nap erős déli szél lesz. Tudom, az északnyugati pont kifáraszt majd mire a délről érkező hideg sarki szél meghozza a felhőt és az esőt. Előbbitől nem tölti majd a napelem az aksikat, így nem lesz energiám az autópilothoz, utóbbitól átázva fogok kormányozni egész éjszaka a 6 fokos és 30-40 csomós szélben.

Otthonról megnyugtatásként küldik az sms-t a műholdasra, hogy csak 5-6 méter magasak hullámok lesznek…

Reggel aztán beindul a menet, a 40 csomós alapszélben a 6,5 csomós sebességre tervezett hajó 8-10 csomóval szörfözik a hatméteres dombokon. Az egész út alatt most először belém hasít a nagybetűs félelem. Túl gyorsan nőnek a hullámok és emiatt piszok meredekek. Az eddigi tekintélyesnek hitt negyven láb feletti hajóhossz nagyon kicsi ehhez a tengerállapothoz. A félelem érzése pedig itt az az állapot, amit a viharban nem engedhetek megnőni, hiszen tudom, a félelem esetleges elhatalmasodása sokkalta veszélyesebb, mint az ádáz 2-3 emelet magas hullámhegyek, melyek a hajómat ostromolják.

Viharban, ha az ember totálisan egyedül, ezer mérföldnél messzebb van a legközelebbi biztonságot jelentő szárazföldtől, maximálisan meg kell bíznia magában és a félelmét át kell formálnia egy segítő és erőt adó energiává, ha életben akar maradni. Ha nem hagyjuk megnőni és eluralkodni félelmünket, akkor az épp csak jelzi a helyzetünk komolyságát és a megjelenő feszültség összeszedetté és koncentrálttá tesz minket. A legrázósabb szituációkban a hidegvér megőrzésével mindig a célon tudjuk tartani figyelmünket és megfelelően tudunk reagálni az adott helyzetre. A kulcskérdés az, hogy mielőtt a félelem elhatalmasodva mindinkább megbénítana minket, van-e elég jelenlétünk ahhoz, hogy felismerve az elindult folyamatot, azt a magunk hasznára fordítsuk.

…Öt órával később már minden egyes hullámot ki kell védeni, miközben a hajó állandósítja a 10 csomós alapsebességet, ami néha felugrik 14-re is, de a további reffelést elvetem, mert igaz kimerítőbb így haladni, biztonságosabbnak találom a nagyobb sebességet. Így a hullámok kisebb erővel ütnek hátulról, és ha kifarolok egy-egy hullámon, marad akkora lendülete a hajónak, hogy visszahozzam azt, mielőtt a mögötte levő már merőlegesen találna el, ami garantáltan a felborulást eredményezné. A hajó tökéletesen követi a kormány által átadott kézmozdulataimat és vadul száguld együtt a viharral délkelet felé, miközben a szürke égbolt lassan komor feketévé vált és megkezdődik az éjszakai vágtázás. Tudom, sosem a vihart kell legyőzni, azzal csak együtt mozoghatunk, amit le kell győzni az mindig „idebenn” van. A saját félelmünk legyőzése az, ami az igazi kihívás. Az érzés pedig? Félelemnek nyoma sincs, csak az öröm, hogy itt lehetek és láthatom a természet féktelen tombolását, miközben részese vagyok a történésnek.

WP_006846

_

WP_006582

_

2014/03/03

Márciusi 1-ei időjárás

Gábor március 1-e és 2-a között szerencsésen átvészelt egy vihart, melyben 40 csomós alapszél uralkodott.
Több mint 24 órát töltött egyhuzamban a kormánynál.

A Fokvárosig hátralévő táv ma reggel 9:40kor 422 tmf!

A vihar fázisai itt láthatóak:

vihar 2

_

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

DCIM100GOPRO

_

2014/05/08

Kikötés Fokvárosban

Gábor reggel 7 óra 17 perckor  kikötött a dél-afrikai Fokvárosban!

DCIM100GOPRO

_

WP_007049

_

WP_007057

_

WP_007056

_

Újra szárazföldön

Sziasztok!!!

A szárazföldre való átállás az 52 napos nyílt vízi menet ellenére a szokottnál sokkalta könnyebben ment. A dél afrikai magyarok vendégszeretete, a száraz ruha, a nyolc órás éjjeli alvás, mind-mind merőben eltér a hajón levő különös kinti élettől. Odakinn az időjárás és a hajó folyamatos hajtása határozza meg az ember életét, miközben az óceán végtelenségében az élettér pár négyzetméterre csökken és ennyi idő alatt az ember szinte összeforr a hajóval, amely az életben maradást biztosítja számára a legnagyobb vihar közepette is. Talán ezt tükrözi, hogy a reggeli kikötés után késő délutánig még a hajón dolgoztam és nehéz volt magamat rávenni, hogy pár órára otthagyjam a kikötőt és besétáljak a városba…

Már csak az éjjeli alvásba kell belerázódnom, ugyanis az úton a generátor ismét tönkrevágta az aksikat, így az utolsó 4 hétben csak nappal, a napelemek működése közben volt elég energia az autopilot használatához. Emiatt késő délutántól napkeltéig minden éjjel folyamatosan fogni kellett a kormányt, ami a hajnali órákban már igen kimerítő tud lenni… viszont az éjszakák hosszú óráiban bőven volt időm a déli félteke csillagképeinek alaposabb megismerésére…;)

Az északi féltekén nagyobb szerencsém volt a szelet illetően és egyenletesebb menetet lehetett tartani. A Brazil Fernando de Noronha sziget után a szélcsendek jelentősen lassítottak, de aztán ezt szerencsére valamelyest kompenzálták a viharosabb napok gyorsabb menetei.

A közel két hónap alatt írt hajónapló és az útleírások hamarosan fel lesznek az oldalra töltve, a most feltöltött képekmellé, a videókkal együtt. A fokvárosi továbbindulás, a hajó tulajdonosának kérésére a következő szezon elejére lett kitűzve, így addig Magyarországon leszek. Előadásokkal, az Atlantic Challenge-re tervezett evezős versenyhajó építésével, és egy külföldi óceánátevezés segítésével fogok addig foglalkozni.

Gábor

WP_007088

_

Összesítés + videók az Európa – Dél-Afrika etapról

A fokvárosi kikötéssel megvan a hatodik transzatlanti utam, amihez ismételten nagyon köszönöm a szurkolást/biztatást!!!

Az Európa – Dél-Afrika etap 4 szakasza:

  1.      Európa (Benalmadena) – Gibraltári szoros – Gran Canaria (Las Palmas) 761,5 tmf (1410,3 km) / 6 nap 23 óra
  2.      Gran Canaria (Las Palmas) – Zöldfoki, Sao Vicente sziget (Mindelo) 866,2 tmf (1604,2km) /7 nap 2 óra
  3.      Zöldfoki, Sao Vicente sziget (Mindelo) – a brazil Fernando de Noronha 1348,7 tmf (2497,7km) / 14 nap 50 perc
  4.      a brazil Fernando de Noronha  –  Dél-Afrika (Fokváros) 4391 tmf  (8132,1km) / 51 nap 21 óra 37 perc

Összesen:   Európa (Benalmadena) – Dél Afrika (Fokváros) 7367 tmf  ( 13644 km ) / 80 nap

20 rövid videó, ami megmutatja a dél Atlanti-óceán szélsőségeit. Szélcsendtől az erős meneteken át, egészen a dél-afrikai kikötésig:

WP_006767

_

Share this article with friends